Kéz a kézben határok nélkül rovatunkban ezúttal a 25 éves Laura Minafo számol be röviden arról, hogyan éli meg Olaszországban a karantén időszakát. Laura nemzetközi tapasztalatai révén több kultúra hétköznapjaiba nyert bepillantást, most azonban több éves külföldön tartózkodása után visszatért Szicíliába, ahol a helyzet normalizálódásának ideéig kell maradnia. Egészen megható számunkra, hogy ilyen fiatalon így éli meg a hazaköltözést, az össze-, és bezártságot!
Merítsünk erőt soraiból, hozzuk ki a maximumot az otthon töltött percekből, lássuk meg a szépet abban, hogy ismét együtt a család!
“Egyesek azt hihetik, a karanténba vonulás magányos lehet. Az egyik oldalon ez igaz is: nincsenek társas események, nem láthatjuk a barátainkat aszerint, ahogy szeretnénk. A másik oldalon azonban ez a legszociálisabb élmény hosszú idők óta: hiszen folyamatosan körül vagyunk véve emberekkel. Nem csak a családtagokat értem ez alatt, hanem a szomszédokat is. A házak napközben csöndesek szoktak lenni, most pedig megteltek a konyhák amatőr séfekkel, akik körül csicsergő gyerekek szaladgálnak. Igazán szívmelengető ismét felfedezni azt az életet, amiről nem is tudtuk, hogy elfeledtük. “
“One might think that this quarantine situation must feel pretty lonely. One the one hand it’s true: no social gathering means we can’t see our friends not go around as we’d like. On the other hand though, this is one of the most social experience we have had in a while: we are constantly surrounded by people. I don’t mean only family members, but our neighbours. The houses used to be so quiet during day time, now kitchen are full of amateur cooks and kids running around. It’s heart-warming rediscovering those atmospheres we didn’t know we had forgotten.”
“Verrebbe da pensare che la quarantena sia un’esperienza solitaria. Da una parte è vero: niente assembramenti significa che non possiamo vedere i nostri amici o andare in giro come vorremmo. D’altro canto è una delle esperienze più sociali degli ultimi tempi: siamo sempre circondati da gente. Non solo i nostri familiari, ma anche i vicini di casa. Le case erano silenziose durante il giorno, adesso le cucine sono sempre piene di cuochi amatoriali e bimbi che corrono in giro. Scalda il cuore riscoprire queste cose che avevamo dimenticato.”
