Meszlényi Rudolfné Kossuth Zsuzsanna, Kossuth Lajos húga és munkatársnője, Magyarország egyik legkevesebbet emlegetett híres asszonya.
Persze egy olyan testvér, mint Kossuth Lajos mellett nehéz ugyanazzal a névvel híresnek lenni, és az is igaz, Kossuth Zsuzsanna életében soha nem a hírnévre, hanem a szenvedők megsegítésére, hazája önzetlen szolgálatára törekedett.
Meg is fizetett érte keservesen.
1817. február 19-én született Sátoraljaújhely Barátszere nevű városrészében. Egyetlen fivérével kicsi koruktól kezdve szoros kapcsolatot ápolt, rokonlelkek voltak. Zsuzsanna is igen éles látású, tanulékony, intelligens, logikus gondolkodású volt, sok mindenben segítette a bátyját, s rengeteget tanult tőle. Például az 1831-es kolerajárvány idején már bátyja segítőtársa volt – aki a felvidéki kolerajárvány kormánybiztosa ekkor -, együtt intézték a vesztegzárban lévő betegek és koleragyanúsak ügyeit. Ekkor szembesült először a beteg emberek szenvedésivel.
1833-ban szüleivel Pestre került, ahol Kossuth Lajos anyagi támogatásával tudtak megélni. Ott segített bátyjának a Törvényhatósági Tudósítások szerkesztésében, a Kossuth letartóztatása előtti házkutatás elől ő mentette meg az utolsó szám kéziratát.
1841-ben házasságot kötött Meszlényi Rudolffal (Kossuth Lajos pedig ugyanebben az évben Meszlényi Teréziával, Rudolf nővérével.), boldog szerelmi házasságban éltek Meszlényi korai, 1848. januári haláláig. Zsuzsanna ekkor harmadik gyermekükkel volt várandós.
Gyászából a történelem eseményei rázták fel. Flór Ferenc vezetésével 1849. elején újjászervezték a honvédség egészségügyi osztályát, és Kossuth Lajos 1849. április 16-án „az összes tábori kórházak főápolónőjének” húgát nevezte ki. Kossuth Zsuzsanna munkájának eredményeként három hónap alatt körülbelül 70 tábori kórház létesült, melyekben a korban megszokottnál korszerűbb módszereket alkalmaztak és minden sebesültet egyforma gondossággal láttak el. Felismerte, hogy nagyon kevés az ápolónő, maga is részt vett az ápolási munkákban és 1849. április 23-ai felhívásában felszólította a magyar nőket, hogy önkéntesként vegyenek részt a sebesültek ápolásában. Fáradhatatlanul járta az országot, látogatta a kórházakat, pedig akkor már tüdőbaja is sokat rosszabbodott. Segítőjével, Barna Ignác orvossal mindent megtettek a kórházi feltételek javításáért.
A világosi fegyverletétel idején Aradon tartózkodott, majd menekülni próbált édesanyjával, két nővérével és a gyerekekkel (négy asszony és kilenc gyermek). Menekülés közben meghalt másfél éves kisfia, Rudolf. Nagyváradon orosz fogságba került, akik átadták az osztrákoknak, onnan Pestre vitték, és családjával együtt a hírhedt Újépületben tartották fogva, embertelen körülmények között.
Hazaárulással vádolták meg, ügyvédre nem volt pénze, a tárgyalás során önmagát védte, igazi Kossuthként remekül: bátran és logikusan megfelelt a vádakra, kijelentette, hogy csak emberi kötelességét teljesítette. Osztrák hadifogoly tisztek is tanúskodtak mellette, akiket magyar honvédkórházban ápoltak a szabadságharc alatt. „Ennek az asszonynak köszönhetjük az életünket, ő nem az ellenséget látta bennünk, hanem a szenvedő embert.” Így felmentették a hazaárulás vádja alól, de békét élete hátralévő részében nem hagytak neki és családjának.
Minden ismerősük, jóakarójuk azt tanácsolta a Kossuth család Magyarországon maradt tagjainak, hogy hagyják el az országot, Zsuzsanna nem akart menni. Hiába zaklatták, lehetetlenítették el hétköznapi életét az osztrák hatóságok, kitartott, mert hitt abban, hogy bátyja hamarosan visszatér. Az ötvenes évek elején részt vesz egy összeesküvés előkészítésében, abban bízva, hogy Kossuthot sikerül visszahozni az országba, s belső felkelést szervezni az osztrákok ellen. A szervezkedés lelepleződött, Kossuth Zsuzsannára ismét börtönbüntetés várt. Az összeesküvés vádját nem tudták rábizonyítani, de azzal a feltétellel helyezték szabadlábra, hogy a Kossuth család valamennyi itthon maradt tagja elhagyja a Habsburg Birodalom területét.
Lipcsén és Brüsszelen keresztül 1853-ban érkeztek meg New Yorkba. Brüsszelben kitanulta a csipkeverést, itt s műhelyt nyitott, ruhavarrást vállalt. Fáradhatatlanul dolgozott a gyermekeiért, hogy örökségül hagyhassa rájuk a kis üzemet. A lányait is munkára, önállóságra nevelte, mígnem a sok megpróbáltatás, küzdelem végképp aláásta az egészségét, tüdőbetegsége elhatalmasodott, elfogyott a maradék életereje és 1854. június 29-én meghalt.
A világ Florence Nightingale angol ápolónőt tiszteli első női hadiápolóként, aki azt hirdette, hogy az alapvető méltósághoz és a megfelelő ellátáshoz mindenkinek alapvető joga van, nemtől, nemzetiségtől és vallási felekezettől függetlenül. Nightingale 1854-ben a krími háború idején és színterén két korszerű kórházat alapított és felügyelte ott nagy tisztességgel az ápolói teendőket. Kossuth Zsuzsanna öt évvel korábban már felismerte és alkalmazta a fenti elveket és értékeket, de egy kis nemzet lányaként, szerény körülmények közt, csendesen teljesítette ápolói és kórházszervezői feladatát a magyar szabadságharcban. Hazaszeretete, erkölcsi tartása, önzetlensége és embersége példa lehet a mai kor számára is.
„Olyan mérhetetlen vigasz volt számomra, hogy dacolhattam a viharral, megoszthattam a nyomorúságot, hogy szenvedhettem és küzdhettem letiport, vérző hazámban. Boldog voltam, ha egy könnyet letörölhettem, ha egy nyomorúságos szív terhén könnyíthettem. A magam szenvedéseit alig éreztem.”
Farkas Bernadett
