Márciusban 15-én és október 6-án Magyarország emlékezik. Márciusban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitöréséről, októberben az ebből a forradalomból kialakuló hősies, nagy szabadságharc bukásáról és az azt követő szörnyű megtorlásról.
A 13 aradi vértanú nevét, sorsát minden magyar ismeri, megtanulta, hiszen harcos hősök voltak ők. Azonban azokról, akiket hátrahagytak, kevésbé szól a történelmi emlékezet. A kivégzett tábornokok is férjek, családapák voltak, özvegyeket és árvákat hagytak maguk után.
Aki meghalt, már bevégezte a maga útját, igazán nehéz sors mindig a túlélőknek jut. Őket kíséri életük végéig a szeretett családtag elvesztésének tragédiája, a mindennapok küzdelmei nélküle, 1849 után pedig mindezt tovább nehezítette az osztrák vezetés bosszúvágya és a hatóságok évekig tartó zaklatásai.
Az aradi vértanúk özvegyeinek különféle életutakat jelölt ki a sors. Volt, aki férje után halt, volt, aki élete végéig gyászolt, akadt, aki küzdött, harcolt tovább a maga eszközeivel és olyan is, aki új életet kezdett.
Álljon itt emlék a tizenhárom aradi özvegy közül négy bátor, erős asszonynak, akik a hétköznapok névtelen hőseiként élték tovább a nekik kiszabott életet és két igazán különleges, erős, harcosnak: Batthyány Lajos özvegyének és sógornőjének.
Damjanich János fiatal özvegye, Csernovics Emília (1819-1909) szeretett férjét 60 évvel élte túl. Bár a tábornok leveleiben arra biztatta, válasszon társat magának, ő élete végéig gyászolt. Damjanich testét egy rokonuk megvásárolta a hóhértól, így Emília eltemethette férjét. Ez sem adatott meg minden özvegynek.
A kivégzések után eleinte elzárkózott a világtól, majd a hasonló sorsú asszonyok és a honvéd árvák vigasztalásában találta meg élete további értelmét. Az osztrák hatóságok sokáig zaklatták, kézimunkák készítéséből tartották el magukat Láhner tábornok özvegyével. Már az első években megkezdte a szabadságharc árváinak gondozását, felkereste a kivégzettek jeltelen sírjait és emléket állított nekik. Kezdetben a nyilvánosság kizárásával minden év október 6-án gyászmisét mondatott a vértanúk emlékére a pesti ferencesek templomában.
Batthyány Lajos özvegyével megalapították a Magyar Gazdasszonyok Egyesületét, pénzt gyűjtöttek a rászorulóknak, árvaházat nyitottak. Egyesületüket a kiegyezés után Erzsébet királyné is felkereste, ám a két özvegy nem jelent meg a fogadásán.
Kossuth Lajos emigrációjából több alkalommal küldte üdvözletét Damjanichnénak, aki ugyan mindig megköszönte, de sohasem üzent vissza.
Csernovics Emília
Vécsey Károly báró házassági anyakönyve soha nem került elő, így nem bizonyított, hogy valóban feleségül vette szerelmét, Duffaud Karolinát. Karolina Vécseyvel volt a temesvári seregben is, több utalás maradt fenn arra vonatkozóan, hogy összeházasodtak.
Maga Vécsey is nősnek vallotta magát a hadbíróság előtt. Búcsúlevelében, melyet halála előtti utolsó percekben írt, Karolinától, mint feleségétől búcsúzott.
Vécseyt utolsóként akasztották fel. Asszonya egy barátnője segítségével megszerezte férje testét, titokban eltemette és élete végéig gyászolta.
A kiegyezés után hosszas pereskedésbe bocsátkozott a magyar kormánnyal, hogy ismerjék el az ő özvegyi jogait és leánya örökségét. Végül a kormány visszaadta Vécsey birtokait. Vécseyné egy évvel később, 1900. október 18-án halt meg Zsombolyán.
Schweidel József Galíciában szolgált, mikor megismerkedett későbbi feleségével, Domicella Bilinskával. 1827-ben esküdtek örök hűséget egymásnak, első gyermekük, Adalbert (Béla) már a következő évben megszületett, őt további négy gyermek követte.
Schweidel a börtönben már nem találkozhatott a feleségével, mert Domicella a gyerekekkel Pesten volt, kegyelmet próbált kieszközölni a férjének, eredménytelenül.
1849 novemberében – férje akarata szerint – Domicella kérvényezte a hadügyminisztériumtól a korábban fizetett házassági biztosíték visszafizetését. Ehhez szükség volt a halotti bizonyítványra, amelyet az aradi parancsnokságtól kellett kérvényeznie, hiszen azokat az özvegyeknek nem adták ki. A családnak igazolnia kellett, hogy a kivégzett tábornoknak nem volt vagyona, így nincs mit elkoboznia a hatóságnak.
Schweidel Domicella ezek után is Pesten élt családjával. Az 1850-es években őt is figyelte a titkosrendőrség. Nagy erőfeszítések árán sikerült maga és gyermekei megélhetését biztosítania, tejgazdaságot vezetett. 1888. március 23-án halt meg.
Domicella Bilinska
Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt felesége, Zichy Antónia és húga, Zichy Karolina életük végéig gyászolták. Nem túlzás azt állítani, hogy ez a két asszony tette Batthyányt a reformkor meghatározó államférfijává, a főnemesi ellenzék vezetőjévé.
Az arisztokrata családból származó testvérpár eget-földet megmozgattak, hogy kegyelmet eszközöljenek ki a miniszterelnöknek, de nem jártak sikerrel. Végül a sógornőnek, Karolinának sikerült elérnie a budai katonai parancsnoknál, hogy – Haynau tudta nélkül – Antónia a kivégzés előtti napon öt percre találkozhasson a férjével. Ekkor csempészte be az asszony azt a levélbontó kést, amellyel Batthyány Lajos öngyilkosságot kísérelt meg, hogy elkerülhesse az akasztást. Még aznap éjjel szándékosan olyan búcsúlevelet írt feleségének, amelyből egy illetéktelen olvasónak úgy tűnhetett, nem találkoztak, így a tőrt sem tőle kapta. Nyakán és kezén felvágta az ereit, de az öngyilkossági kísérlet nem sikerült. Az akasztás megaláztatását a nyaki seb miatt ugyan elkerülte, golyó általi halált halt.
Kivégzői utólag is sajnálták tőle a tisztességes halált, ezért feleségét a tőr becsempészése miatt bíróság elé akarták állítani. Húga elkérte tőle a búcsúlevelet, így sikerült igazolni, hogy Zichy Antónia nem segédkezett az öngyilkosságban. Ezzel a merész húzással annyira feldühítette Haynau főhadsegédjét, hogy az nyilvánosan meg akarta vesszőztetni az asszonyt.
A két nővér ezek után emigrációba kényszerült, Antónia gyermekeivel Zürich mellett telepedett le, Karolina Genfben, majd Velencében és Genovában élt. A családi legenda szerint sógora koporsójánál megátkozta Ferenc Józsefet, hogy ő is hasonlóan veszítse el szívének legkedvesebb családtagjait. Erzsébet királyné, Rudolf trónörökös és a császár öccse, Miksa mexikói császár erőszakos halála sokakban felidézte ezt a történetet. Karolnia csak férje halála után, 1882-ben tért vissza Magyarországra és a továbbiakban visszavonultan élt.
Zichy Karolina
Antóniát az osztrák titkosrendőrök az emigrációban is figyelték, mert házát rendszeresen látogatták a magyar emigráció vezéralakjai és segítette a bujdosókat. Megélhetését a Zichy vagyon biztosította, 1856-ban hazaköltözött, és Dákán vásárolt egy kisebb kastélyt. Férje akaratának megfelelően nem kért vissza semmit az osztrák államtól, mindig gyászruhát viselt, de soha nem panaszkodott, így hamarosan a passzív ellenállás élő jelképévé vált. Tüntetésszámba ment, ha megjelent egy-egy társasági eseményen. „Batthyányné ellenséges indulatot táplál és terjeszt a felséges uralkodóház ellen, izgatásainak már meg is van a szemmel látható hatása” – áll egy titkosrendőri jelentésben.
Zichy Antónia
Zichy Antónia soha nem tudta elfogadni a kiegyezést és azt sem, hogy a férjét kivégeztető Ferenc Józsefből népszerű király lett. Lassan visszavonult a nyilvánosság elől, de nem felejtett. Amikor fia megismerkedett Erzsébet királyné unokahúgával, és feleségül kívánta venni, azt írta neki: „A gyilkos családba nem nősülünk!”. Megfenyegette a fiút, hogyha a házasság létre jön, aznap öngyilkosságot fog elkövetni. Ezért a frigy meg is hiúsult.
1888-ban, a pákozdi csata 40. évfordulóján halt meg. Utolsó kívánsága szerint, férje búcsúlevelével együtt helyezték koporsóba.
Forrás: Múlt-Kor Történelmi magazin
Farkas Bernadett