…aki soha nem lett az, akinek szánták, viszont így sokkal többet ért el, mintha megfelelt volna.

Wittelsbach Erzsébet, azaz Sissi egy olyan bálvány, akit a filmipar és Romy Schneider legendás játéka tett igazán halhatatlanná az utókor számára. Hiszen ki az, aki ne látta volna egyszer, kétszer, háromszor vagy éppen százszor a történtét? Hol sírunk, hol nevetünk, hol elgondolkodunk az örök klasszikus filmen, mely hosszú évek óta a magyar televíziózás karácsonyi műsorstruktúrájának szerves része. A film színpompás jeleneteit nézve valószínűleg mindenki eljátszik a gondolattal, hogy milyen lehetett beházasodni a Habsburg családba, hercegnőből császárnévá avanzsálni, hogy milyen lehetett a kényelem, a luxus, a kiemelt státusz és a figyelem. Van, aki talán cserélt is volna Sissivel. Tény, hogy nem kevés előnnyel járt a pozíció. Én mégsem vágynék az életére, nagy terheket cipelt, sokat küzdött, és sok mindenről lemondott, miközben állandóan betegeskedett, mert soha nem tudott igazán beletörődni a sorsával járó igazságtalanságokba.

16 évesen gyakorlatilag egy véletlen folytán lett az ifjú császár felesége. Ferenc Józsefnek nem őt, hanem a simulékonyabb, udvari etikettet jobban ismerő, s úgy általában mindenben alkalmasabbnak tűnő Ilona hercegnőt szánták. A sors viszont úgy hozta, hogy a 23 éves fiatalembernek a vadóc, még szinte gyermeknek számító Erzsébeten akadt meg a szeme, akit aztán csupán 8 hónapnyi rövid jegyesség után el is vett. A házasságba valami ifjonti láz, sőt talán a szerelem hajtotta bele a fiatalokat, a nászutas időszak mámora viszont hamar tovaszállt. Bőven tett ezért a rideg udvar, Ferenc József szoros napirendje és persze minden anyósvicc legnagyobb sztereotípiája Zsófia főhercegné.

A fiatal, neveletlen és a bécsi udvar mércéje szerint tanultaltan Sissi sehogy sem felelt meg. Nem volt elég jó feleség, jó császárné, vagy éppen jó édesanya. Mindenki jobban tudta, hogy mire van szüksége Ferenc Józsefnek, a birodalomnak, és a család következő generációját adó gyermekeknek.
Sőt azt is jobban tudta az udvar, és Zsófia, hogy miként kellene viselkednie Sissinek, hogyan lenne ildomos beszélnie és öltözködnie, hogy mit és mennyit sportolhatna, hogy milyen nyelveket kellene még megtanulnia, hogy kivel szimpatizáljon és kivel nem. Rá akarták kényszeríteni, hogy hagyja el bajor akcentusát, azt várták volna tőle, hogy hagyjon fel a lovaglással és a szabadban töltött idő helyett inkább reprezentáljon, meg akarták fosztani anyai mivoltától, mert az akkori értékrend szerint ő elsődlegesen császárné és feleség volt, nem pedig édesanya.

Sissi történetében pedig pont ez a lényeg: rengeteget szenvedett és harcolt, mégsem engedett a saját igazából. Nem volt hajlandó annak lenni, akivé erőszakkal formálták volna. Inkább ragaszkodott ahhoz a nőhöz, ahhoz a belső énjéhez, aki néhány évvel később méltó társa lett Ferenc Józsefnek, s talán az egylen olyan kulcsszereplő, aki képes volt a ’48-49-es forradalmat leverő véreskezű uralkodót kibékíteni és összekötni a magyar néppel. Sissi volt a kulcs. Az ő empátiája, szeretete, szabadságvágya, nyitottsága, kedvessége nyitott utat a magyarok szívében, s így kezdődhetett a békebeli aranykorszak hazánkban, aminek a pompás építészeti kincsei ma is nyomot hagynak nagyvárosainkban. Sissi fiatal korából, neveltetéséből, habitusából adódóan sem volt racionálisan választás a császár feleségének, Ferenc József mégis jó érzékkel választotta ki azt a karizmatikus, erős, szenvedélyes és igazlelkű nőt, akinek a neve talán többet jelent önmagában a világ számára, mint a Habsburg családé.

Mindezt csupán azért, mert képes volt hű maradni önmagához!

Ferenczy Boglárka